blogness


5 ok, amiért nem vennék újra MacBookot és 5, amiért hiányozni fog

2018. november 13. - blogness

Immár valamivel több, mint 6 éve használom a MacBookomat (MacBook Air 2012) így sajnos - ahogyan az az ilyen technikai kütyüknél lenni szokott - egyre jobban érik a csere szükségessége. Ezen gondolkozva összeszedtem pár gondolatot arról, hogy miért nem az Apple-től veszem majd a következő…

Tovább

13+1 mobilos játék felnőtteknek - vigyázat addiktív!

avagy nem csak a 8 éveseké az okostelefon

2018. november 10. - blogness

Az ember, legyen bármennyi idős is, mindig ugyanannyira szeret játszani, ha nem is ugyanúgy. A mobilon való játszás az okostelefonok megjelenésével gyerekeknek való szórakozássá lett beskatulyázva, pedig korábban, például a Snakkel minden korosztály szeretett játszani. Emiatt összegyűjtöttem saját…

Tovább

Amerikai kongresszusi és szenátusi választások előzetes

2018. november 05. - blogness

Az Egyesült Államokban november 6-án tartják a kongresszusi és szenátusi választásokat, ahol a demokratáknak lehetőségük nyílik a republikánus többség megtörésére. A választásnak tehát komoly tétje van, hiszen egy esetleges demokrata győzelem meglehetősen beszűkítheti Trump elnök lehetőségeit, míg…

Tovább

A következő autóm már elektromos lesz?

Elektromos autók tejedésének előrejelzése 2060-ig

2018. november 03. - blogness

Manapság már nem kérdés, hogy az elektromos autóknak és autózásnak létjogosultsága van mindennapjainkban. Ráadásul a magasabb ár ellenére alacsonyabb karbantartási- és természetesen üzemanyagköltségekkel rendelkező környezettudatos közlekedés egyre inkább teret hódít…

Tovább

Nagy pénz, nagy foci?

Bajnokok Ligája 18/19 előzetes

2018. szeptember 19. - blogness

Az elmúlt években az országos bajnokságok és különösen a Bajnokok Ligája jól megmutatta, hogy igazán kiugró eredményeket (különösen konzekvensen) csak erős pénzügyi háttérrel rendelkező futballcsapatok érthetnek el. Természetesen nem újdonság, hogy eredményes focit minőségi játékosokkal lehet…

Tovább